Megjelent Sebestyén Márta új karácsonyi albuma

Voices of Angels

A new Christmas album has just arrived from Marta Sebestyen and her grandiose guest artists – Judit Andrejszki, Ivan Barvich, Andras Demjen, Pal Havasreti, Caius Hera, and Bela Szerenyi. This album also launched in a postcard format – just like the last year’s CD. You can buy it in the publisher’s web shop or soon in ‘Lira es Lant’ book stores. Please find our corresponding concert dates in our Event Calendar.

Égiekkel játszó – Sebestyén Márta koncertje a velemi Szent Viden

Marta Sebestyen has indeed connected us to heavenly creatures, as she had previously suggested by the altered words of Csokonai’s poem as the title of her concert. On 6th October, 2012 we have really got as close to heaven as possible. With simple elegance, pure directness, and radiant attitude, Marta managed to capture our innermost feelings, also expressing her affection for county Vas (where her grandparents lived). With her excellent guest artists, Judit Andrejszki and Hera Caius, the most acknowledged Hungarian singer performed an unforgetable old music programme on the national mourning day. The concert was a road – and the extra was an honest blessing: God bless us all.

The extract is based on Timea Merklin’s article on vasnepe.hu

[plulz_social_like]

Lándhíd-díjat kapott Sebestyén Márta

Marta Sebestyen, UNESCO Artist for Peace has received Lanchid award together with Andras Oplatka, writer and Norbert Kroo, physicist. This award is a high-ranking acknowledgement for those considerably contributing to the international relations of Hungary. Janos Martonyi, Minister of Foreign Affairs has handed over the awards (picture). As he stressed in his speech, Hungary very much needs those who are able to represent this country in the world as the ambassadors of art and science.

Source: mno.hu

[plulz_social_like]

Világ, zene, művésznő

Lőrinczy Attila cikke a La Femme magazin nyári számában

A jónevű budai cukrászda vezetőnője valami különleges érzékkel szúrja ki, hogy a népes vendégkörből épp én lehetek az, aki Sebestyén Mártára vár. A művésznő üzent, hogy elnézést kér, de egy kicsikét késik, aztán amikor megérkezik, oly jól ismert kislányos mosolyával kér elnézést, s nekem természetesen eszembe sem jut neheztelni, legjobb meggyőződésem szerint mondom:

Ugyan már, semmiség… Egy dívának nemcsak, hogy megbocsátható némi késés, de már-már elvárható tőle…

Dehogy vagyok én díva, fura is lenne… Népdalénekes díva, olyan nincsen. Olyan, mintha egy kis virágoskertben valaki azt kifogásolná, hogy hol van itt az udvari kertész, meg a mit tudom én mi… Attól még egy virág szép lehet, hogy nem libériás inas locsolgatja.

De voltak ilyesféle kísérletek, hogy magából dívát csinájanak?

Hát igen, manapság valamiért azt hiszik, hogy a színpadi szereplőket meg kell csinálni, és el kell nevezni, ehhez pedig a közönség a média hatására hozzá is szokott. A publikum ma már el is várja ezeket a bombasztikus külsőségeket, sokszor pedig csalódott, ha azt érzékeli, ez a nő csak úgy van, nem képzelhetünk bele semmi rendkívülit, ő is csak egy közülünk – hát akkor hogy lehet ezért rajongani?

Ezt most megbántottan mondja, vagy csak tényként rögzíti?

Időnként azért bosszant, ha azt gondolják, én csak valami szerepet játszom, vagy ha valakik keveslik azt az önazonosságot, amit képviselni igyekszem. Az más kérdés, hogy az én életem olyan, hogy egyik nap valami sáros kis faluban üldögélek az ágyon egy idős nénivel, és éppen magnóra veszek egy népdalt, egy héttel később pedig én énekelek egy idős néninek, aki történetesen II. Erzsébet, Nagy-Britannia királynője, és boldogan elviszem neki azt a nótát, amit nemrég gyűjtöttem.

Szerintem ezt hívják teljes életnek…

Ez nekem mind belefér, és ehhez nem kell szendvicsemberként hurcolásznom magamon a saját reklámtáblámat…

Persze hogy a világ mindenféle rossz kísértéssel teli, de szerintem a maga egész pályája és minden sikere épp arra a megkérdőjelezhetetlen önazonosságra épül, amit érthető módon annyira félt…

Gondolom, igen, de ez nincs tudatosan felépítve, hiszen engem nem menedzserek találtak ki. Én csak azt vagyok képes csinálni, amit valóban érzek, szeretek és gondolok. Ha idegen dolgot akarnak rám kényszeríteni, az nem működik, az mindig befuccsol.

Felteszem, mindebből következően sok felkérést mond le.

Igen… Képzelje, újabban az a divat, hogy a rendezvényszervező cégek árajánlatot kérnek, tudom is én, nyolcvan művésztől, és aki a legjobb ajánlatot adja, azt meghívják. Hát ez milyen? Kilóra vagy méterre mérik a produkciót.

Ezek szerint tortából sem ugrott még elő valamelyik milliomos születésnapján…

Engem nem lehet pénzért megfogadni X.Y. esküvőjére vagy szülinapjára. Nálam ez csak lelki alapon működhet. Ha nekem az az illető fontos, barátom, szeretem, akkor persze elmegyek.

Nem fontos a pénz?

De, nagyon fontos kelléke az életünknek ebben a sárgacsekkes világban, de annyira nem, hogy akármit megtegyek érte.

Tandori Dezsőnek van egy szép mondása ezzel kapcsolatban. Ő úgy tartja:“A pénz túl sokba kerül.“

Hát ezt jól mondta az öreg Dezső. Nagyon sok mindent elveszíthet az ember, ha feladja a hitét, a meggyőződését. Alattomosan szétrágja az ember lelkét, eltorzul a személyiség, és beteg is lesz. Köszönöm szépen, én nem kérek se daganatot, se infarktust. Nekem rendkívül fontos, hogy megőrizzem a szabadságomat, akkor is, ha ez áldozatokkal jár.

A teljes cikk a La femme 2012. nyári számában olvasható.

Forrás: lafemme.hu
[plulz_social_like]