Már születése előtt beléivódott a népzene

Sebestyén Márta saját magát minden világsikere ellenére sem tartja énekesnőnek, mert azt mondja: számára az éneklés olyan magától értetődő, mint az énekesmadaraknak. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes és előadóművész elégedett ember, aki mindig azt csinálhatta, amit a legjobban szeret, méghozzá magáért az éneklés öröméért. Ma, augusztus 19-én ünnepli hatvanadik születésnapját.

14595540_815216191915430_3396543347237670228_n

Sebestyén Márta, aki fellépései során és felvételein keresztül szinte az egész világgal megismertette a magyar népdalt, Budapesten született 1957. augusztus 19-én. Talán nem is lehet csodálkozni azon, hogy az éneklést teljesen magától értetődőnek tekinti, hiszen, ahogy ő maga fogalmaz, már

magzati korban beléivódott a népzene.

Édesanyja ugyanis énektanár és karvezető volt, valamint Kodály Zoltán utolsó növendékeinek egyike volt a Zeneakadémia népzene főtanszakán, így kislánya a Zeneakadémia egyik szobájában töltötte élete első tíz hónapját. Szülei hamar észrevették, hogy a még alig egyéves Márta már minden hallott dalt vissza tud dúdolni és el tud tapsolni nekik. Ezért korán egyértelművé vált számukra, hogy az ének Márta kommunikációs közege. Néprajz iránt érdeklődő közgazdász édesapja ezért, bármerre is járt a világban, mindenhonnan folklemezeket hozott lányának.

Kodály nyolcvanadik születésnapján a zeneóvodások élén Sebestyén Márta köszönthette egyik dalának eléneklésével a Mestert, aki az ünnepség után párás szemmel csak annyit mondott:

"Ha mindenki ilyen szépen énekli, akkor érdemes volt megírni."

Az ifjú tehetség hatéves korától zongorázott is, továbbá szerepelt iskolatévében, rádióban, gyermekoperákban, zeneakadémiai sorozatokban. Első lemezfelvételén még hokedlire kellett állnia, hogy elérje a mikrofont.

Tizenöt éves korában aztán Sebő Ferenc felfigyelt népdaléneklésére, és két évvel később, 1974. március 31-én már énekesként mutatkozhatott be a Muzsikás együttessel az Egyetemi Színpadon. Így a Magyar Képzőművészeti Főiskolán megkezdett tanulmányait is félbehagyta, hogy énekelhessen. A népdaléneklést akkoriban mai értelemben még nem tanulhatta, hiszen nem léteztek a ma ehhez rendelkezésre álló keretek. Ahogy mondani szokta,

az „istenadta néptől” sajátított el mindent.

Amikor csak tehette, járta a Kárpát-medence országait, elsősorban Erdély vidékeit, és ami megérintette, azt gyorsan meg is tanulta – csak néhány vezérhangot jegyzett le.

1975-től hivatásos előadóművész. 1980-ig Sebő Ferenc együttesével, ezt követően a Muzsikás és a Vujicsics Együttessel lépett fel, majd a Söndörgő Együttes kíséretével énekelt. Előadásainak leggyakoribb partnere a Bolya-Dongó duó, azaz Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs, de gyakran lép fel a Gryllus testvérekkel, Gryllus Dániellel és Gryllus Vilmossal, valamint a Dűvő zenekarral és Szamosi Szabolcs orgonaművésszel is. Albumot pedig Szörényi Leventével (Szerelmeslemez) és Hobóval (Kivándorlás) is készített.

Sebestyén Márta népdalénekes a nehéz helyzetben levő népzenészek megsegítésére rendezett jótékonysági koncerten a Hagyományok Házában 2013. december 5-én.

Sebestyén Márta népdalénekes a nehéz helyzetben levő népzenészek megsegítésére rendezett jótékonysági koncerten a Hagyományok Házában 2013. december 5-én.

A nagyközönség 1983-ban, az István, a király-ban csodálkozott rá Sebestyén Márta kivételes tehetségére – illetve akkor még csupán gyönyörű hangjára, mert a darabban és az abból készült filmben Koltay Gábor rendező döntésének értelmében Réka szerepében csak hallható volt, látható nem. Rékát Kovács Ottília alakította, de az ősbemutató nézőinek így is felkeltette az érdeklődését, hogy kihez tartozhat a varázslatos hang. Idővel aztán egyre több élő koncerten szerepelt a nézők előtt az énekhang tulajdonosa. Az István, a király Népstadion-beli előadásán, szintén Koltay Gábor rendezésében már fizikai valójában is megjelent Réka szerepében, hasonlóan a Király-dombon még Pelsőczy László énekhangjaként hallható címszereplőhöz, Varga Miklóshoz.

A nyolcvanas évektől kezdve Sebestyén Márta rendszeresen járt külföldre, és ezáltal az egész világon ismert lett a neve, a művészete. 1995-ben a Deep Forest francia együttes világzenei kategóriában Grammy-díjas lemezén szerepelt az általa énekelt Istenem, Istenem kezdetű csíki népdal (Marta’s Song). A Szerelem, szerelem című dal pedig 1997-ben az Angol beteg című, kilenc (köztük zenei) Oscar-díjjal jutalmazott filmben hangzott fel.

 

Az énekesnő magyar népdalokon kívül egyebek között cigány, zsidó, bolgár, délszláv, görög, ír, sőt baszk, norvég és japán népdalokat is énekel, mindig az eredeti nyelven. Idáig csaknem száz lemeze készült. Fellépett Londonban, New Yorkban, a Sydney-i Operában, énekelt a japán császár és a spanyol király előtt, de rajong a hangjáért II. Erzsébet királynő és fia, Károly herceg, a brit trónörökös is. Sebestyén Márta igazi kulturális nagykövete Magyarországnak, egy angol zenei magazin pedig egyenesen

a világ legjobb énekesének nevezte.

Számtalan díjjal, kitüntetéssel is elismerték a művészetét. A teljesség igénye nélkül: 1991-ben Liszt Ferenc-díjat, 1999-ben Kossuth-díjat, 2000-ben Magyar Örökség kitüntető címet, 2003-ban Prima Primissima díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át „a magyar népdal és hangzásvilág hazai és nemzetközi megismertetése és népszerűsítése érdekében végzett művészi munkásságáért”, és még ebben az évben megkapta az Olasz Köztársaság Lovagkeresztjét is. 2007-ben Magyar Szabadságért díjjal és Szent Márton-díjjal, 2012-ben pedig Kölcsey-díjjal tüntették ki. 2010-ben személyében először kapta meg magyar művész az UNESCO-tól a Művész a békéért címet. A magyar kultúra világszintű elismertségének erősítésében betöltött szerepéért 2012-ben Lánchíd-díjat kapott. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Hozzáértésére, szakértelmére a jövendőbeli népzenei előadóinak felfedezésében is alapoznak: zsűritag volt a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorban is.

20170818sebestyen-marta-604

Sebestyén Márta énekel, miután a táncházmozgalom képviseletében átvette az UNESCO által kibocsátott oklevelet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől a XXXI. Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron, a Papp László Budapest Sportarénában.

Sikereiről, hivatásáról így beszélt egy interjúban: „Változhatnak rendszerek, történhet bármi, én most is azt szeretem, amit öt-hatéves koromban. Nem lesz vele tele a bankszámla, de én a sikert megfizethetetlen dolgokban mérem, egyfajta emberi valutában.” Sebestyén Márta ugyanis sikernek azt érzi, ha igazi érzéseket és szeretetet tud kiváltani másokból, például, amikor a legváratlanabb helyzetekben lépnek oda hozzá ismeretlenek, mindössze azért, hogy annyit mondjanak:

"Kedves Márta, köszönjük, hogy van."

Forrás: origo.hu (MTI, ORIGO)

Fotók: Mohai Balázs (MTI), Kallos Bea (MTI)

Sebestyén Márta a Vajdaságban

Sebestyén Márta a Vajdaságban, Topolyán és Szabadkán Andrejszki Judittal lép fel – A két művésznő a Zengő Délvidék vendége is lesz

RégizeneVajdasági vendégszereplésre érkezik a jövő hét végén Sebestyén Márta, világhírű, Unesco Békedíjas, Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas művész. A népdalénekesnő Erdőkön, mezőkön járó című összeállításával az októberben Bácskossuthfalván megalakult Élet Szövetsége polgárok egyesülete meghívására érkezik Vajdaságba. Először Topolyán, a művelődési házban ad koncertet csütörtökön, január 24-én este hét órától. Erre a fellépésre Topolyán lehet belépőket vásárolni. Pénteken este Szabadkán, a városháza dísztermében lépnek fel Andrejszki Judittal. Ez a koncert jótékonysági jellegű, a bevételt teljes egészében a Vajdaságban Lurkóházakat működtető Poverello Alapítvány kapja meg. A belépőjegy erre a koncertre 500 dinár, jegyeket pedig a 064-80-55-033-as telefonszámon lehet foglalni. Az érdeklődés hatalmas, így a jegyfoglalásokat a jelentkezés sorrendjében tudják fogadni, a korlátozott nézőszám miatt.

Sebestyén Mártát vajdasági koncertkörútján Andrejszki Judit orgona- és csembalóművész, a magyar régizenei élet emblematikus alakja kíséri.

A két művész szombaton Temerinben a Zengő Délvidék című népzenei szemle vendége lesz, ahol szintén meglepetéssel készülnek a szemle részvevőinek.

Forrás: magyarszo.com, Szerző: Tómó Margaréta, Fotó: Perger László

Bartók-koncert Sebestyén Mártával és Anzsela Tosevával Szófiában

Bartók Béla műveiből adott koncertet a Szófiai Magyar Intézetben Sebestyén Márta és Anzsela Toseva bolgár zongoraművész 2012. október 10-én.

Doncsev Toso, a Szófiai Magyar Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek: a közös koncert ötletét az adta, hogy a Kovács Gábor Gyűjtemény 84 válogatott darabjából A magyar festészet modernista törekvései a 20. század első felében címmel kiállítás nyílik a Bolgár Nemzeti Galériában október 11-én. A tárlaton olyan festők művei szerepelnek, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Csók István vagy Egry József.

Az intézet úgy gondolta, hogy a festménykiállítás előtt szóljon magyar zene, így elfogadta a meghívást Sebestyén Márta és Anzsela Toseva, aki 1989-ben Magyarországon a Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraverseny győztese volt.
Toseva Bartók Béla román, bolgár és magyar népdalfeldolgozásait játsszotta, míg Sebestyén Márta az eredeti népdalokat énekelte el az október 10-i koncerten. Az igazgató megjegyezte, hogy Anzsela Toseva kiadója jelentette meg tavaly a Liszt Ferenc és Frédéric Chopin életéről és munkásságáról szóló kötetet.

Sebestyén Mártának még egy fellépése lesz Szófiában: október 11-én a Nemzeti Kultúrpalota egyik kamaratermében, a Studio 5-ben Nikolaj Ivanov etno dzsesszzenésszel román, bolgár, magyar népdalokat ad elő, míg a híres muzsikus dzsesszvariációkal kíséri. Igazi örömzenélés lesz – jegyezte meg Doncsev Toso.

MTI forrás alapján

[plulz_social_like]

Égiekkel játszó – Sebestyén Márta koncertje a velemi Szent Viden

A zene által valóban az égiekkel kapcsolt össze bennünket Sebestyén Márta, ahogy Csokonai versének első sorát megcsavarva ígérte – Földiekkel játszó égi tüneményből lett Égiekkel játszó a koncert címe – október 6-án, szombaton délután a velemi Szent Viden, ahol ezen a szép napon a lehető legközelebb lehettünk az éghez.

Egyszerű eleganciával, tiszta közvetlenséggel, sugárzó belső tartással – („földi tünemény”) fordult a közönséghez, rögtön rokonítva magát velünk, nem titkolva, hogy szívének mennyire kedves ez a táj, csempeszkopácsi nagyszülei révén erősen kötődik Vas megyéhez. Csempeszkopácson, ahol ugyanilyen kicsike templom van, mint a velemi hegytetőn, ő ma is Bözsi néni és Menyhárt bácsi unokája, „az” a pesti lány, akinek be nem áll a szája… Még azt is elmesélte, mint lopkodta a nagymama kendőit, hogy magára terítve azokat fátyolként, szaladjon bennük a mezőn, hol egyikben, hol másikban, hátranézve folyton, lobog-e, és jön-e utána a királyfi… (nem jött – tette hozzá mosolyogva).

Sebestyén Márta a régi zene két kiváló mesterével Andrejszki Judit csembaló- és Caius Hera lantművésszel érkezett a Szent Vidre, hogy a gyökereket sodorgatva egybejátsszák a régi korok zenéit és a különböző népdalokat, meglepő szép harmóniák születtek az összekapcsolódó ritmusokból, dallamokból. Lant és csembaló kísérte a népi éneket, unikális hangzásvilágot hozva a templomba, további emelkedési pontokat kínálva az amúgy is felemelő szent helyen. A koncert a gregoriántól indult, Szent Istvánt dicsőítő énekkel, a Kánai menyegzővel folytatódott (ez az a történet, amivel ma kevés sikerrel kísérleteznek a kocsmárosok: a víz borrá vált), Balassi Bálint dalolt verséhez Sebestyén Márta ázsiai dallamot fűzött és dobolt. Jártunk Monteverdi korában, Esterházy Pál udvarában, Andrejszki Judit, az angyalhangú Judit 16. századi éneket dalolt az élet mulandóságáról, Márta Máriáról szóló népi énekkel fűzte tovább. Október 6. volt, nemzeti gyásznap, ezért a műsorban két olyan dal is szerepelt, amely az aradi vértanúk előtt tisztelgett, a csalfa vak reményt megéneklő Csokonai vers volt az egyik, a Bécs városából nyugatról kelete hidegen fúj a szél kezdetű dal a másik, amit a forradalom után nagyon sokszor énekeltek az emberek, szép, nemes férfitánccal szokás előadni más helyszíneken. A záródal Mátyás királyról szólt 1492-ből, aztán reneszánsz táncdalok vidámították a szívünket, földi dimenzióba terelve érzékenységünket, fogékonyságunkat.

A könnyek forrásából merítő, derűt hívó élmény volt ez a koncert. Sosem felejtik el, akik aznap fent jártak, Sebestyén Márta miért változott útjelzővé ezen a napon, nevét kiírták egy-egy fára a hegycsúcsra felkapaszkodó szerpentinen, hogy el ne tévedjünk a meredélyen egy váratlan kanyarban. Út volt a koncert, s a ráadás áldás, ilyen nagyon egyszerűen: Isten áldjon meg minket.

Szerző: Merklin Tímea / forrás: vasnepe.hu

[plulz_social_like]

Lándhíd-díjat kapott Sebestyén Márta

Sebestyén Márta (UNESCO Artist for Peace) népdalénekes, Oplatka András író, újságíró és Kroó Norbert fizikus, az Akadémia volt alelnöke kapta meg idén a Lánchíd-díjat; az elismerést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek Magyarország nemzetközi kapcsolataiért.

A Lánchíd-díjat pénteken Budapesten Martonyi János külügyminiszter adta át. A külügyi tárca vezetője az ünnepségen arról beszélt, Magyarországnak nagyon nagy szüksége van olyan emberekre, akik a magyar kultúra és tudomány nagyköveteként hídszerepet töltenek be a világban. A külügyminiszter évente augusztus 24-hez, a Lánchíd 1842. évi alapkőletételének évfordulójához kötődve három olyan személyiségnek adja át a Lánchíd-díjat, akik a magyar külkapcsolatok ápolásában, fejlesztésében, valamint az euroatlanti integráció elmélyítésében kiemelkedő tevékenységet végeznek.

Forrás: mno.hu

[plulz_social_like]