A zene által valóban az égiekkel kapcsolt össze bennünket Sebestyén Márta, ahogy Csokonai versének első sorát megcsavarva ígérte – Földiekkel játszó égi tüneményből lett Égiekkel játszó a koncert címe – október 6-án, szombaton délután a velemi Szent Viden, ahol ezen a szép napon a lehető legközelebb lehettünk az éghez.
Egyszerű eleganciával, tiszta közvetlenséggel, sugárzó belső tartással – („földi tünemény”) fordult a közönséghez, rögtön rokonítva magát velünk, nem titkolva, hogy szívének mennyire kedves ez a táj, csempeszkopácsi nagyszülei révén erősen kötődik Vas megyéhez. Csempeszkopácson, ahol ugyanilyen kicsike templom van, mint a velemi hegytetőn, ő ma is Bözsi néni és Menyhárt bácsi unokája, „az” a pesti lány, akinek be nem áll a szája… Még azt is elmesélte, mint lopkodta a nagymama kendőit, hogy magára terítve azokat fátyolként, szaladjon bennük a mezőn, hol egyikben, hol másikban, hátranézve folyton, lobog-e, és jön-e utána a királyfi… (nem jött – tette hozzá mosolyogva).
Sebestyén Márta a régi zene két kiváló mesterével Andrejszki Judit csembaló- és Caius Hera lantművésszel érkezett a Szent Vidre, hogy a gyökereket sodorgatva egybejátsszák a régi korok zenéit és a különböző népdalokat, meglepő szép harmóniák születtek az összekapcsolódó ritmusokból, dallamokból. Lant és csembaló kísérte a népi éneket, unikális hangzásvilágot hozva a templomba, további emelkedési pontokat kínálva az amúgy is felemelő szent helyen. A koncert a gregoriántól indult, Szent Istvánt dicsőítő énekkel, a Kánai menyegzővel folytatódott (ez az a történet, amivel ma kevés sikerrel kísérleteznek a kocsmárosok: a víz borrá vált), Balassi Bálint dalolt verséhez Sebestyén Márta ázsiai dallamot fűzött és dobolt. Jártunk Monteverdi korában, Esterházy Pál udvarában, Andrejszki Judit, az angyalhangú Judit 16. századi éneket dalolt az élet mulandóságáról, Márta Máriáról szóló népi énekkel fűzte tovább. Október 6. volt, nemzeti gyásznap, ezért a műsorban két olyan dal is szerepelt, amely az aradi vértanúk előtt tisztelgett, a csalfa vak reményt megéneklő Csokonai vers volt az egyik, a Bécs városából nyugatról kelete hidegen fúj a szél kezdetű dal a másik, amit a forradalom után nagyon sokszor énekeltek az emberek, szép, nemes férfitánccal szokás előadni más helyszíneken. A záródal Mátyás királyról szólt 1492-ből, aztán reneszánsz táncdalok vidámították a szívünket, földi dimenzióba terelve érzékenységünket, fogékonyságunkat.
A könnyek forrásából merítő, derűt hívó élmény volt ez a koncert. Sosem felejtik el, akik aznap fent jártak, Sebestyén Márta miért változott útjelzővé ezen a napon, nevét kiírták egy-egy fára a hegycsúcsra felkapaszkodó szerpentinen, hogy el ne tévedjünk a meredélyen egy váratlan kanyarban. Út volt a koncert, s a ráadás áldás, ilyen nagyon egyszerűen: Isten áldjon meg minket.
Szerző: Merklin Tímea / forrás: vasnepe.hu
[plulz_social_like]