Sebestyén Márta és a Deep Forest

Vidor Fesztivál, Nyíregyháza / 2013. szeptember 7. 20:30

A nyolcszoros Grammy-díj jelölést kapott francia együttest hazánkban a legtöbben a Sebestyén Márta által énekelt, és a Bohemes című albumukon elhangzott Martha’s Song című dal kapcsán ismeri. A Deep Forest a kilencvenes évek elején alakult, amikor Michel Sanchez a Baka törzs egyik tradicionális dalából készített egy remixet annak eredeti nyelvén. Ezek után Eric Mouquet-vel megalapították a Deep Forestet, és meg is jelentették első albumukat, amelyről az első kislemez, a Sweet Lullaby azonnal világhíressé tette őket.
Legújabb albumuk autentikus afrikai dallamokra épül, amellyel visszatérnek ahhoz a zenei világhoz, amellyel karrierjüket kezdték. Eric Mouquet így nyilatkozott a Dub Africa albumról: „Az összes dalt fantasztikus afrikai zenészekkel készítettük. Mindegyik dal a stúdióban született, egyiket sem komponáltuk meg előre, így az ott együtt töltött örömzenélés eredményét hallhatják a rajongók. Úgy gondolom, másképpen nem születhetett volna meg ez az egyedi hangulatú lemez, amelyen az elektro, a world music, a reggae és akusztikus balladák is helyet kaptak, élethűen visszaadva Afrika hangulatát, az ottani természet lüktető ritmusát”. Az afrikai dallamok mellett élvezhetjük Sebestyén Márta (UNESCO Artist for Peace) megtisztelő jelenlétét is, aki felidézi a Bohemes album szellemét és az együttessel először éneklő Balogh Gusztit is hallhatjuk, aki autentikus cigány dalokat fog előadni.

„…Eric Mouquet egy Nagy Karmester, irányít és kibontakoztat egy különleges világot.”

Vélemény, hozzászólás?

error: Content is protected !!