Mindnyájunknak hasznára lehet, ha fellelünk egy-egy feledésbe merült táncot vagy éneket – vallja a Fölszállott a páva zsűritagja.
Elkezdődtek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny élő adásai: a részt vevő fiatalok számára adódó népzenei pályáról, valamint a gyűjtőmunka nehézségeiről és leleteiről beszélgettünk a zsűri egyik tagjával, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, világhírű magyar népdalénekessel, Sebestyén Mártával.
– A zsűri értékelésében elhangzott kritikaként többek között az, hogy egyéniség kell egy-egy mű bemutatásához, de később egy másik versenyzőt azzal szembesítettek, hogy egyéniségével mintegy elfedte az eredeti hagyományt. Meg lehet felelni ennek az ellentétes elvárásnak?
– Hagyományainkat egy közösség érlelte arra a formára, amelyet mi most ismerünk, illetve ahogyan a gyűjtők rájuk találtak. Ebből érdemes tanulni, mert azok az egyes emberek is egyéniségek voltak, de mégis egy kollektíva érzéseit és hagyományait őrizték. Egy közösségi kultúrán belül van lehetőség arra, hogy mindenki kifejezze a saját, nagyon is személyes gondolatait. Egyéniség nélkül hiteles, értéket képviselő adatközlőinkre sem találhattunk volna rá, de elvárjuk, hogy a mai előadó ne másolja az elődök produkcióját. Ugyanakkor természetesen azt is számon kérjük, ha a nyomát sem találjuk annak, hogy ezeket valaha meghallgatta volna, lett volna személyes gyűjtőélménye.
– Sokak számára megfoghatatlannak tűnhet ez a mérce. Mit tanácsolna a fiatal előadóknak, hogyan tudják eltalálni a megfelelő mértéket?
– Elméletben nagyon nehéz ezt a kérdést megközelíteni, sokkal inkább a gyakorlati érzéknek kell kialakulnia. Csak idővel és rutinnal találunk rá arra a mércére, hogy miként hozhatjuk a kettőt egyensúlyba. Pályám kezdetén, tizenkét évesen egy moldvai csángó asszony hangjába szerettem bele. Éjjel-nappal hallgattam és próbáltam elsajátítani mindent, az enyhe orrhangtól a csipkefinomságú díszítésig. Utána sokszor ért az a vád, hogy öregasszonyosan énekelek. Annyira átjárt az élmény, hogy nem vettem észre: valójában utánzom őt. Sok évnyi munkával és tudatos törekvéssel lehetett lehántani a vázról mindazt, ami nem én vagyok, leszűrni a lényeget, és végül megjeleníteni önmagamat.
– Általában tájegységekre specializálódnak az előadók, vagy több stílusban is megfelelő színvonalra fejleszthetik a tudásukat?
– Elmondhatjuk, hogy az előadó annak a tájegységnek a kifejezési eszköztárát ismeri anyanyelvi szinten, ahol maga is felnőtt. Inkább a profi táncegyüttesekre jellemző, hogy bármit hibátlanul elő tudnak adni. Abból viszont lehet, hogy pont az eredetiségnek a bája hiányzik, ami esetleg technikailag nem olyan tökéletes, de mégis pótolhatatlan. Ugyanakkor tanulmányozni és próbálni igenis lehet és kell is, mert kiváló eszköz arra, hogy az előadó fejlessze stílus- és karakterérzékét.
– Egy fiatal előadóművész milyen pályát tud bejárni a Fölszállott a páva után? Mi jelenti számára a sikert?
– Ide általában nem olyan fiatalok jönnek, akik holnap sztárok szeretnének lenni. Itt nem ellenfelekként állnak színpadra, hanem szövetségesek egy bizonyos ügyben. Nyitottak és képesek arra, hogy tanuljanak egymástól, és barátok maradnak a verseny után is. Szó sincs arról, hogy percértékű valamit képviselnek. Egy sok évszázad alatt csiszolt dolgot szerettek meg, amelyet a magánéletükbe is magukkal visznek. Aki mégis kinő a színpad felé, az megtalálja abban a számítását, de ez nem élet-halál kérdése náluk.
– Egy lábemelés kapcsán a zsűritől elhangzott az is, hogy egy adat nem adat. Érdemes biztosra menni, és olyan táncot, éneket bemutatni, amelyről sok forrásunk áll rendelkezésre, avagy nem baj, ha az előadó rábukkan egy akár egyetlen forrásban továbbélő, elfeledett hagyományra, és a produkciójával hozzájárulhat ennek fennmaradásához?
– Mindnyájunknak nagy hasznára lehet, ha fellelünk egy-egy feledésbe merült táncot vagy éneket. Sokszor amatőrök találhatnak ilyet, mert élnek olyan adatközlők, akiktől már nagyon sokan gyűjtöttek, de mégis jöhet egy olyan pillanat, hogy eszébe jut valami. A népzene- és tánckutatás számára alkalmazható lehet egy ilyen gyűjtés, de akár egy kisebb adalék vagy egy részlet is. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy a népművészet szűr, kiválaszt és megnemesít hagyományokat, amelyekben azonban sokszor felfedezhető az egykori úri nép kupléinak, operettjeinek, majd később a rádióban hallható zenéknek az elemei. Nem árt, ha a gyűjtőnek van tapasztalata és tudja, hogyan választhatja szét az ocsút a búzától. Ezzel együtt sokszor érdemes lehet az értéktelent is felgyűjteni, mert annál világosabb lesz utána az értékkel szembeni különbség.
Forrás: magyarhirlap.hu, Írta: Hrecska Renáta, Fotó: MH