Sebestyén Márta UNESCO-díjas népdalénekes a DUNA Tv, az MTVA és a Hagyományok Háza összefogásával indított népzenei és néptáncvetélkedő zsűrijében véleményezte és segítette a versenyzőket.
Előadóművészként, színpadi emberként milyen egy zsűriben ülni?
Már az előző évadban is felkértek, ám viaskodtam magammal, hogy elvállaljam-e, vagy sem… Óriási megtiszteltetés, hogy bíznak az értékítéletemben, a tapasztalataimban, a lelkivilágomban, ugyanakkor hatalmas a felelősség is, hiszen a pontozással, a szavaimmal akár sorsokat is befolyásolhatok. De nem lett volna szép dolog, ha megfutamodom a feladat elől, meg ki tudja, mikor lesz még egy ilyen alkalom? Ráadásul itt van még az is, hogy sok énekes a pályázatában rám hivatkozva jelentkezett. Hogyan is mondhatnám, hogy ez engem nem érdekel? Egyfelől anyai érzésekkel eltelve figyelem a versenyzőket, másrészt énekesként, aki átérzi, hogy milyen is ott állni ennyi ember előtt. Ezzel együtt azonban igazságosnak és kritikusnak is kell lennem, nem simogathatom meg mindenkinek a fejét. Úgy kell egyensúlyozni, hogy a kritika és a biztatás is hasznos legyen.
Miért fontos, hogy 2014-ben legyen egy ilyen műsor?
Nézzünk csak körbe, hogy menynyi-mennyi felesleges információ árad felénk, ami ellepi az agyakat! És akkor itt van a magyar népi kultúra, ez a kincsestár, ami nem egy mesterséges valami, hanem létező, eleven tradíció… Aki nézi ezt a műsort, epülhet, töltekezhet, sok mindent tanulhat, akkor is, ha nem zenész. Olyanokkal is találkoztam, akik a Páva nyomán kezdtek érdeklődni a magyar népi kultúra iránt, vagy éppen rákaptak a népzenére. Más országokban kortól, nemtől, rangtól függetlenül természetes, hogy az ott élők büszkék a hagyományaikra. Nálunk meg, ha valaki a népi kultúrát kezdi emlegetni, máris sandán néznek rá, magyarkodónak tartják. Maga a szó is furcsa, más nyelvben talán nem is létezik hasonló. Nem lehet németkedni, írkedni, görögködni… A hagyományainkra büszkék lehetünk, a büszkeség pedig nem azonos a hőbörgéssel.
Sokak számára a népi kultúra valami poros, múltbeli dolgot jelent…
Poros az lehet, ami a múzeumban áll egy polcon, de a népzene nem ilyen, hiszen nap mint nap használjuk. Aki felfedezi, annak számára napi kellékké, lelki szükségletté válik, nem pedig alkalmi dísszé, amit néhanapján elővesz. Most örülne csak igazán a két nagy ember, akikre oly sokat hivatkozunk: Bartók és Kodály maguk sem hitték, hogy a népzene így életre kelhet. Amikor gyűjteni kezdtek, úgy érezték, hogy már a huszonnegyedik órában vannak – pedig az már száz évvel ezelőtt volt! Attól lehetett félni, hogy az öregekkel kihal a népzene és a néptánc, hacsak nem lesz, aki átveszi tőlük a hagyományt. De szerencsére lett! Különös módon éppen a városi fiatalság fedezte fel és őrizte meg a falvak kultúráját. Nagyon sokat köszönhetünk a táncházmozgalomnak, amelynek az erejét az is bizonyítja, hogy a módszer néhány éve felkerült az UNESCO követendő példák listájára.
Milyen hatása lehet a műsornak a versenyzőkre?
Az előző szériából kitűnt tehetségek azóta is a pályán vannak, ám akiről hivatalosan nem is hallunk, annak is egészen biztosan nagyon szép és értékes tapasztalat, aminek továbbviszi az értékeit. Az a jó, hogy ebben a világban nincs megkeseredettség,
senkitől nem hallottam még olyat, hogy „na, akkor én abbahagyom!”
Pedig az is biztos, hogy nehéz idők várnak arra, aki a népzenét választja hivatásának. A mai viszonyok között kemény küzdelem árán lehet csak megtartani az előadói és alkotói szabadságot.
Számomra rettentően fontos, hogy madárként szárnyalhasson a lelkem…
Márpedig szárnyal, a magyar mellett sok más nyelven is énekel.
Szüleim révén a népzene születésemtől fogva körülvett. Édesanyám Kodály-növendék zenetanár, tudós-közgazdász édesapám pedig beutazta a világot, s mindenhonnan hozott népzenei lemezeket. Hat-hét éves koromra rengeteg nép zenéjét hallottam már, és ahogy hallgattam a felvételeket, rengeteg dal belém ivódott. Innen ered az én világzeném, ahogyan találkoztak bennem a dalok. Kevesen tudják, hogy Az angol beteg című filmben elhangzó dalom dúdolt része egy bolgár népdal. Valaki megszámolta, hogy eddig 27 nyelven énekeltem, a magyar után a legtöbbet talán bolgárul, a szomszéd népek dalai mellett pedig a görög és az ír dallamvilág is közel áll a szívemhez.
Lefordíttatja a szöveget? Kell tudnia, hogy miről szól a dal?
Nincs erre szükség. A népdalok mindenütt ugyanazokról az emberi érzésekről, sorsállapotokról szólnak: mindenki bánatos, szomorú, szerelmes, vannak siratok, altatók… Például úgy tudtam egy norvég népdalénekessel műsort adni, hogy ketten álltunk a színpadon, s egymásnak párbeszédszerűen felelgetve énekeltünk Gyönyörűen működött!
Forrás: Színes RTV, írta: Bérczessy Gergely