UNESCO Artist for Peace, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Születése óta a zene bűvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus – Kodály Zoltán egykori tanítványa. Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére.
Azon kevés hazai előadóművészek közé tartozik, aki változások és változtatások nélkül a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte, koncertjein életre keltve Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merülő népdalhagyományt. Tehetsége, képzett orgánuma és varázslatos lénye eredeti jelenséggé avatta. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta nem képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival. Énekelt a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Igazi kulturális nagykövete hazájának.
Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini-díjjal tüntették ki. Énekelt a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is.
Fontosabb díjak és kitüntetések:
- 1974 – Népművészet Ifjú Mestere
- 1984 – Az Év Énekesnője (István a Király, Rockopera)
- 1988 – Nívódíj a Magyar Kultúráért
- 1991 – Liszt Ferenc-díj
- 1993 – Emerton Díj
- 1994 – A Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje
- 1996 – Grammy Díj, világzene kategória, Deep Forest, La Boheme album
- 1996 – Arany Zsiráf
- 1997 – Emerton Díj, Az Év Népdalénekesnője
- 1998 – Nemzetközi Interlíra Díj
- 1998 –Déri János-díj
- 1998 – Oscar Díj, legjobb filmzene és zenei motívum „Az angol beteg” c. filmben
- 1999 – Kossuth-díj
- 1999 – Budapestért Díj, a magyar népdal világhírűvé tételéért
- 2000 – Magyar Művészetért Díj
- 2000 – Magyar Örökség Díj
- 2003 – Prima Primissima Díj, népművész kategória
- 2004 – Olasz Kulturális kitüntetés a sikeres pályafutásért
- 2004 – Az I. kerület Díszpolgára 2004 – Olasz kulturális kitüntetés a nemzetközi sikerekért (PREMIO)
- 2005 – Bolgár Kultuszminiszter kitüntetése a bolgár kultúra népszerűsítéséért
- 2005 – Magyar Köztársasági érdemrend középkeresztje
- 2005 – Olasz Köztársaság lovagkeresztje
- 2006 – Kispest Díszpolgára
- 2007 – Magyar Kultúra Követe
- 2007 – A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja
- 2007 – Magyar Szabadságért Díj
- 2007 – Szt. Márton Díj
- 2010 – UNESCO Művészek a Békéért elismerés
- 2012 – Kölcsey-emlékplakett
- 2012 – A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja
- 2012 – Lánchíd-díj
- 2013 – A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja