Székfoglaló, Beregszász

A vonatkozó részlet 26:36-tól látható

„…A részben már felújított művelődési házban Szalipszki Endre főkonzul közreműködésével elsőként Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, illetve a Hunyadi Véndiák Kórus adott koncertet. Egyfajta székfoglaló volt ez, hiszen a vendégek a gyakorlatilag új székekben foglalhattak helyet, és nézhették végig a nívós előadást – olvasható Babják Zoltán, Beregszász polgármesterének közösségi oldalán.

A polgármestert büszkeséggel tölti el, hogy a város fejlesztése érdekében sokkal többet tudnak elérni, mint amennyire a költségvetésből lehetőség lett volna. Példa erre a művelődési ház programja, ami a múlt évtől egy kicsit hangulatosabbá tudott válni. Természetesen nem állnak le a fejlesztéssel, a székcsere csak a kezdet. Legközelebb a balkonrészen szeretnénk kicserélni az ülő eszközöket, új hang- és fénytechnikát, új függönyöket stb. szeretnénk. Örömteli, hogy kis lépésekkel meg tudják változtatni Beregszász hangulatát.

A koncerten a kórus repertoárjából és népzenei darabokból hallhattak szebbnél szebb műveket. A több, mint egy órán át tartó esten az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából Rákóczi-nóták, népzenei összeállítások, imák csendültek fel.

A Hunyadi Véndiák Kórus tagjai Kárpátaljára készülve saját soraikban gyűjtést rendeztek, és adománnyal érkeztek. Azt a döntést hozták, hogy az összegyűlt pénzt a KRE krízisközpontjának adományozzák. Az adományt Sebestyénné Farkas Ilona adta át Nagy Bélának, a Diakóniai Osztály igazgatójának…”

error: Content is protected !!