“A népzene életem mestergerendája”

Elmondhatnánk, hogy Sebestyén Márta számos díjjal, köztük az UNESCO Művész a békéért kitüntető címmel jutalmazott magyarországi népdalénekes, Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas művész. De azt hiszem, nem kell őt bemutatni. Sebestyén Márta fogalom a népzenei életben. A múlt héten vajdasági vendégszereplésen járt Andrejszki Judit barokkénekessel, csembalóművésszel és Szabó Zoltán furulyással, dudással. A szabadkai koncertje előtt beszélgettünk vele.

Exhibition in Godollo– Én olyan impulzusokat kaptam, amiből az lett, hogy hivatásszerűen énekelem a népdalokat. Igyekszem olyan érzelmeket átadni, amitől az emberek tartalmasabbnak, gazdagabbnak érezhetik magukat. Az is felelősségteljes feladat, hogy milyen viselkedésmintát mutatok, mit hallanak tőlem az emberek. Azt gondolom, hogy olyan zenékkel érdemes foglalkozni, amelyek kiállták az idő próbáját. Az egyes évszázados dallamok vajon miért maradtak meg? A szükség éltette, az esztétikai igény tartotta meg. S nem lehet megparancsolni a népnek, hogy ezt és ezt tessék megőrizni, mást meg ne – hallottuk Sebestyén Mártától.

Az a szerelem, ami évtizedek óta a népdalokhoz köti, mindig ugyanolyan lánggal tudott és tud égni?

– A népzene velem él, és minden életkoromat, minden lelkiállapotomat áthatja. Az életemben jöttek változások, de az alap, ami nekem biztonságot és megnyugvást ad, az a népzenével való kapcsolatom. Ez az életem mestergerendája. Jó érzéssel tölt el, hogy ez másnak is lehet kapaszkodó. Olyan gyönyörű e-maileket kapok. Egyszer egy fiatalember azt írta: depresszióm legmélyebb bugyraiból segítettek kijönni az Ön dalai. Köszönöm a segítséget, már látom a fényt az alagút végén. Ez fantasztikus, nem?

Olyan világban élünk, ahol a televízió, az internet fontos szerepet játszik az életünkben. A népzenének is jól jön akár egy olyan támasz is, mint például a televízió? Gondolhatunk itt például a Fölszállott a páva című vetélkedőre, ahol Ön zsűritag volt.

– Szembe kell nézni a mai kor kihívásaival és a média adta lehetőségekkel. Már nem várhatjuk el, hogy a népzene csak a maga természetes közegében terjedjen. Igénybe lehet és kell is venni ezeket az eszközöket is. A közösségi oldalakon, a fórumokon is olyan beszélgetések, viták folynak a népzenéről, ami igenis lehet egészséges. Öröm nézni, hogy a fiatalokat érdekli a népzene és népzenei felvételeket posztolnak. A népzenében óriási közösségi erő van. A népzene úgy köti össze az embereket, hogy egymásba bátran kapaszkodhatnak. Kontinenseken áthidaló kapcsolat ez. Kapcsolat ez a Kanadában felnőtt magyar és az erdélyi magyar között. Engem egyébként nagy élmény ér nemzetiségi táborban is. Nagyon szeretek más népek zenéjével is foglalkozni.

 Amikor más népek dalait énekli, belülről ugyanazt érzi, mint amikor magyarul énekel?

– Hogyne! Persze! Olyan jó látni, olyan jó azt érezni, hogy adott esetben a méhkeréki románok szinte magukénak érezve puszilgatnak és könnyes szemmel köszönik meg, hogy én az ő dalaikat is ápolom, mint egy közös kincset. Ez az emberiség kincse, örüljünk neki! Értékek mentén lehetünk egy közösség részei. Most, amikor mindenki hangsúlyozza a határtalanságot, azt is figyelembe kell venni, hogy ebben a nagy határtalanságban el is lehet veszni, és fontosabbá, hangsúlyosabbá válik, hogy tudjuk, mi magunk kik vagyunk, milyen értékeink vannak és mi az az érték egy másik népnél, amivel én szívesen lépek kapcsolatba, amit én a saját életembe beépíthetek. S ez nem azt jelenti, hogy elveszünk valamit attól a közösségtől. Én sohasem azért tanultam meg valamely más nép dalát, mert rekordot akarok dönteni. Valaki már megszámolta, hogy már 27 nyelven énekeltem, de én még sohasem számoltam ezt meg. Nekem annak az öröme a fontos, hogy egy újabb dallamból érezhetem a lüktetést, az életörömet. És az adott közösségben ezzel meg tudom teremteni a közös lelki élményt. Amikor eljutok például egy bolgár faluba, akkor megvan a közös hang.

Amikor eljut ilyen közösségekbe, akkor mindjárt keres olyanokat, akik énekelnek, akikkel énekelhet?

– Nem is kell keresni. A Jóisten valahogy mindig az utamba terel valakit. Hihetetlen, hogy például egy bunyevác doktorral találkoztam egy könyvesboltban és pár mondat után már arról beszélgettünk, hogy azt a dalt, amit én tudok, ő másként tudja. Na, én előveszem a kis füzetem és már írom is fel, hogy ő hogy tudja. Londonban egyszer egy szerb taxisofőr sírva vitt engem a hotelig és azt mondta, hogy köszöni, hogy énekeltem neki, mert utoljára a nagymamája falujában hallott ilyeneket. Örültem, hogy hallottam a kupuszinai Csizmadia Annát énekelni. Annak a vidéknek a dalai nem annyira ismertek, mint például az erdélyiek. Számomra óriási élmény volt megélni azt, hogy látok egy ilyen csodálatos kislányt, aki az ő vidékének egészen régi dallamait énekli. Azt gondolom, hogy nem hogy nem szégyen, hanem kötelességem is tanulni. Úgyhogy én azóta is az ő dalait dudorászom magamban, és szeretnék tanulni erről a vidékről is olyan dalokat, amelyeket eddig nem ismertem.

Ha most elképzeljük, hogy itt ül köztünk Kodály Zoltán, mit gondolna a népzenéről? Milyennek látná most a népzene helyzetét?

– Szerintem az egyik szeme sír, a másik nevet. Amiért sír, az a zeneoktatás általános színvonala, mélyrepülése, a szellemi ellaposodás. A végén még majd oda jutunk, hogy a japánoktól kell visszatanulnunk a Kodály-módszert! De a másik szeme viszont határtalan örömmel ragyogna, mert Bartókkal együtt nem is gondolta volna, hogy valaki, aki nem abban az adott faluban született, el tudja énekelni a dalokat. Bartók és Kodály nem érhették meg, hogy bebizonyosodjon, városban élve is meg lehet tanulni adott közösségek dalait, és biztos vagyok benne, hogy onnan, ahol most vannak, mosolyognak ránk és örömmel veszik, hogy ebben a kétkedésben nem volt igazuk.

A szabadkai koncert bevételét a vendégszereplést szervező Élet Szövetsége polgári egyesület a Poverello Alapítványnak ajánlotta fel a Lurkóházak működtetésére. 85 ezer dinár gyűlt össze. Surján László, az Európai Parlament alelnöke a koncert előtti felszólalásában a jótékonykodás fontosságáról beszélt, amelynek meg kell találni a helyét a mai társadalomban, hisz minden ember felelős minden emberért. A szabadkai koncerten a Kossuth-nóta a Juhász zenekar kíséretével csendült fel, a hangverseny előtt pedig a bácskossuthfalvi óvoda kis növendékei a Himnusz eléneklésével és a Szózat elmondásával lepték meg a közönséget és Sebestyén Mártát.

Forrás: magyarszo.com

Vélemény, hozzászólás?

error: Content is protected !!