A Séta Dévára program egy gyalogtúra. Egy út, ami 13 napon át tart és 440 kilométernyi lépést jelent. Egy önkéntes, figyelemfelhívó program, amely idén harmadik alkalommal indul el, szeptember 23-án.
Az út ötletgazdája Kozma Zsolt, aki már két alkalommal tette meg a Budapest-Déva távot gyalogosan. 2013-ban pedig társra lelt a jó célért megtett lépésekhez. Így a harmadik sétát, idén szeptemberben Kökényesi Krisztián teszi majd meg. Krisztián egy dévai kirándulás alatt, pár nap alatt vált a gyerekek társává, barátjává és nevelő bácsijává. Nem tudott sokáig távol maradni, ismét visszatért a gyerekekhez. Szeptemberben pedig nekivág az útnak gyalog és 440 km-t tesz meg, hogy végül ismét Dévára érjen.
Az úttal ismét a Dévai Szent Ferenc Alapítványra hívják fel a figyelmet, melyet Böjte Csaba alapított 20 évvel ezelőtt. Az alapítvány több, mint 2 000 gyermek gondját viseli. Erdély szerte 67 házban, Magyarországon három házban nevelkednek, jutnak meleg ételhez, tanulnak és lesznek testileg és lelkileg egészséges felnőttek a rászoruló gyermekekből. A házak gazdálkodnak, gyümölcsöt, zöldséget termesztenek, állatokat tartanak.
A kis támogató, szervező csapat mellett védnökök is csatlakoztak a Sétához. Tavaly a nagyszerű énekes Palya Bea, Dr. Bagdy Emőke a pozitív pszichológia mestere és Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész is a program mellé állt. Idén pedig Sebestyén Márta a Kossuth és Liszt Ferenc díjas énekesnő, Al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter, aki tudósítóként számtalan háborús övezetet bejárt és Pásztor Anna az Anna and the Barbies zenekar alapító tagja és énekesnője.
Körülbelül egy euróba kerül nálunk egy gyermek egy napja. Egy euróból meg lehet menteni egy gyermeket. Hát megéri, jó vásár, nem?” (Böjte Csaba)
A programban minden megtalálható, ami egy örömteli úthoz kell. Jó cél, hiszen a gyermekekért tenni klassz dolog. Friss levegő, rögös út és lelkes védnökök. És persze a kedves olvasó is a részese lehet a Sétának! A szervezők örömmel várják azokat, akik az utat követni szeretnék (www.setadevara.hu vagy www.fb.com/SetaDevara), vagy jelképesen kilométereke fogadnak örökbe. A programban 1 kilométer 1€ vagy 300Ft. Így lesz a Séta lépéseiből támogatás a rászoruló gyermekek számára.
Az alapítvány külön alszámlát nyitott a Séta Dévára program számára: MKB Bank – 10300002-20145639-49020140 (Dévai Szent Ferenc Alapítvány)
Forrás: gazdasagiradio.hu