Székfoglaló a Beregszászi Művelődési Házban

marta1szek2016. március 14. Nemcsak kívülről, belülről is megváltozott a Beregszászi Művelődési Ház. Néhány nappal ezelőtt új széksorok érkeztek az épületbe, a csúnya, elnyűtt padlót pedig szőnyeg borítja. A felújított művelődési házban elsőként Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, illetve a Hunyadi Véndiák Kórus adott koncertet. Karnagy Sebestyénné Farkas Ilona, Kodály Zoltán tanítványa, közreműködött Szerényi Béla és Szabó Zoltán. Egyfajta székfoglaló volt ez, hiszen a vendégek gyakorlatilag új székekből nézhették végig a nívós előadást.

– A múlt nyáron döntés született a Magyar Hagyományok Házában, hogy a Beregszászi Művelődési Ház mostoha állapotban lévő székeit kicserélik, és a Budapesti Várszínházban feleslegessé vált székeket Beregszásznak adományozzák – mondta Szalipszki Endre, a beregszászi konzulátus főkonzulja. A diplomata hozzátette: az egyszerűnek tűnő feladat, a székek ide történő eljuttatása nem is volt olyan egyszerű, sokak segítségével sikerült csak megoldani. Fontos szerepet játszott ebben Nagy Béla, a KRE Diakóniai Osztályának igazgatója. A projektet továbbá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Grezsa István kormánybiztos, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Babják Zoltán polgármester kiemelte, büszke arra, hogy a város fejlesztésében sokkal többet tudnak elérni, mint amennyire a költségvetésből lehetőség lett volna. Jó példa erre a művelődési ház programja. – Természetesen nem állunk le a fejlesztéssel, a székcsere csak a kezdet. Legközelebb a balkonrészen szeretnénk kicserélni az ülőalkalmatosságokat, új hang- és fénytechnikát, új függönyöket stb. szeretnénk. Örömteli, hogy kis lépésekkel meg tudjuk változtatni városunk hangulatát.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mielőtt kezdetét vette volna a koncert, Sebestyén Márta köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, mindig nagy öröm ide jönni, és megható, hogy éppen a nemzeti ünnep előestéjén léphetnek fel Beregszászban. – A mai estére a kórus repertoárjából és népzenei darabokból válogattunk. A kórussal kapcsolatban elmondhatom, hogy ez nekünk tulajdonképpen egy családi túra, hiszen édesanyám a karnagy, és mindkét testvérem a kórusban énekel. Nagyon jó érzés így, együtt lenni. Mindketten kis koruktól édesanyám növendékei voltak, megszerettette velük az éneket: az éneklők szebbé teszik mások életét is, a zene pedig a mi életünket. Amikor adódott a lehetőség, hogy ma itt együtt felléphetünk, mindenki nagyon boldog volt, ez az első közös túránk, s reméljük, nem az utolsó – fogalmazott az énekes.

Több, mint egy órán át hallhattuk a szebbnél szebb dallamokat, az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából Rákóczi-nóták, népzenei összeállítások, imák csendültek fel.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Hunyadi Véndiák Kórus tagjai Kárpátaljára készülve saját soraikban gyűjtést rendeztek, így adománnyal érkeztek. Azt a döntést hozták, hogy az összegyűlt pénzt a KRE krízisközpontjának adományozzák. Az adományt Sebestyénné Farkas Ilona adta át Nagy Bélának.

12874476_1122036901160480_1292007914_o

Forrás: TiszaNews

error: Content is protected !!