„Fantasztikus volt a Felföldi levelek!”

Július 28-án Kapolcson táncolt az Ifjú Szivek Táncszínház. A Művészetek Völgyének Muharay udvarában kétszeres vendég volt a társulat, egy nap alatt a Kakukktojás és a Felföldi levelek című koreográfiájukat is előadták.

Mindkét darab percek alatt betöltötte az udvar nézőterét, majd a közönség vastapssal és ujjongással fogadta úgy a délelőtti gyerekelőadást, mint az esti ősbemutatót.

MV_FelfoldiLevelek1

“Én láttam néhány műsort az Ifjú Szivektől, kőszínházban, nagyon izgalmas volt. Itt a természetben viszont az udvaron kívül, az út túloldalán is tapsoltak az emberek, akiket a biztonsági őr már nem engedhetett be a helyszín kapacitása miatt. Ők is amennyire tudtak hallgatóztak, leskelődtek, figyeltem az arcukat. A kisgyerekektől a nagymamákig mindenkire nagy hatással volt az előadás. Ebben a darabban száz százalékig ott van az az élő hagyomány, amiről a Muharay udvar szól, mindemellett az a korszerűség, amiről Muharay Elemér mondta, hogy e nélkül nem lehet átmenteni a tradíciót a következő nemzedéknek. Fantasztikus volt a Felföldi levelek, időbe fog telni, amíg feldolgozom” – nyilatkozta a bemutató után Sebestyén Márta. “Ott álltunk Berecz Pityuval az ajtóban, és nyerítettünk, visítottunk, tapsoltunk, ordítottunk. Köszönjük, hogy elhozták ide” – tette hozzá mosollyal az arcán a Muharay udvar háziasszonya.

MV_FelfoldiLevelek2

Forrás: parameter.sk

error: Content is protected !!